AGROmashEXPO 2022 - a mi szemszögünkből

2022. január 29-én zárta kapuit a jubileumi 40. AGROmashEXPO Budapesten. A vírushelyzet magától értetődően rányomta bélyegét már a kiállítás előkészületeire is. Sokat egyeztetett cégünk vezetése is a részvételről, mérlegre téve pro és kontra az érveket

Egyik oldalon az új partnerek megismerése, a régi ügyfeleinkkel való személyes találkozás lehetősége, másik oldalon a vírustól való félelem, kollégáink és partnereink egészségének védelme, illetve a rendkívül jelentős költségek, amelyek talán a sok távolmaradó és a látogatók alacsony száma miatt feleslegesen terhelik majd cégünket. Végül arra a döntésre jutottunk, hogy az ANDEST-2005 Kft. nem marad távol a legjelentősebb hazai agrárkiállítástól. A 2022-es rendkívüli helyzet érzékelhető és jelentős visszaesést hozott mind a kiállítók, mind a látogatók számában. A Hungexpo összesítése szerint ugyanakkor így is közel 200 kiállító és 15.000 látogató vett részt az eseményen. Utólag elmondhatjuk, örülünk, hogy a résztvevők között voltunk.

Cégünk a jelentős számú távolmaradó kiállító miatt új helyszínen, az „A” csarnokban, több mint 500 m2-es standján mutatta be a LEMKEN, Farmet és Agrio gyártók kínálatában szereplő, modern talajművelő-, vető- és növényvédelmi gépeket.

Kép-stand.jpg

Logisztikai és szervizcsapatunk tagjai alapos és precíz munkát végeztek a gépek helyszínre szállításában, standra helyezésében, tisztításában – ipari mennyiségű szilikon spray fogyott – így összességében a gondos előkészületek után 14 ragyogóan polírozott munkagép várta a látogatókat standunkon.

A teljes értékesítői csapat nevében elmondhatom, hogy felemelő érzés volt ilyen körülmények között, ilyen megjelenéssel képviselni cégünket és prémium termékeket gyártó beszállítóinkat. Büszkék vagyunk rá, hogy a független zsűri a „Kiállítás legszebb standja” címmel tüntetett ki minket.

Kép-Legszebb stand.jpg

A látogatók száma a kiállítás első napján aggodalomra adott okot, mivel érezhetően kisszámú érdeklődő kereste fel standunkat, de nemcsak nálunk, hanem az egész csarnokban ez volt a jellemző. Szerencsére a baljós kezdet után megkezdődött a nagyüzem és egy sokkal erősebb csütörtöki és pénteki nap követte a szerdát. Beindultak az eladások is és kollégáink egyre-másra jelezték, hogy melyik gépeket húzzuk ki a készletlistából, mert megállapodtak rájuk ügyfeleikkel. Nem volt akkora roham így sem, mint a korábbi években, akik viszont ellátogattak hozzánk, célirányosan, jellemzően beruházási szándékkal kerestek meg minket.

Kép-kézfogós.jpg

Tekintettel arra, hogy cégünk jelentős mennyiségű gépet rendelt raktárra, így akár a tavaszi szezonra, akár a nyári-őszi időszakra lehetőségünk van versenyképes árakon, kiváló munkagépeket biztosítani ügyfeleinknek. Az egyre hosszabb szállítási idők ellenére – tudomásunk szerint számos gyártó már csak 2023-ra igazol vissza új rendelést – ki tudjuk szolgálni ügyfeleinket.

Összességében elmondható, hogy egy szokatlan körülmények között megtartott, mégis sikeres kiállítást zártunk, egyben megköszönjük minden látogatónak, hogy megtisztelt minket jelenlétével standunkon.

Akik esetleg személyesen nem lehettek jelen, az alábbi linken 3D modellünk segítségével körülnézhetnek standunkon.

https://my.matterport.com/show/?m=monk8oom1tF

Dr. Szabados Tamás

kereskedelmi igazgató

Vissza a hírekhez